Lélekmasszázs

 

Ehhez a masszázshoz gyakorlatilag az otthony szerető, egymásra figyelő közegén kívül semmire sincs szükség. Természetesen ha berendeznek egy kis masszázs-szigetet, mécsesekkel, selymekkel, zenével, stb, még magasabbra fokozhatja az élmény, az ellazulást.

Hogyan történik ez a masszázs?. A technika nélkülöz mindenféle nyújtó, gyúró, simitó fogást. Látszólag egyszerű ringatásokból áll, azaz végigringatjuk a testet, apró hullámokat keltve, melyek segítenek elengedni a felgyülemlett feszültséget. A technika egyszerűségét még az is alátámasztja, hogy ruhában is lehet végezni.

Én a magan részéről úgy kezdem a masszázst, hogy a befogadó (akit masszírozok) a hátán fekszik. Indulásként egy tantra masszázs elemet javasolnék. A talpak előtt kényelmes ülőpozícióban helyezkedem el, a befogadó talpait a hasamon tartom, ezáltal kapcsolatba kerülünk egymással, harmonizálódhat a légzésünk.

A lábakat a sarkakná/bokánáll megtámyasztva tartom. Néhány perc közös légzést követően lassan húzódjon hátrébb, de csak annyira, hogy a lábakat le tudja helyezni a földre. A ringatást a bokáktól elindulva kezdje, apró mozdulatokkal, de ha a megérzése, azt sugallja, hogy a comboktól induljon, vagy az alhastól, akkor onnan  kezdje a lassú keresztirányú ringatást. A masszázs során haladjon végig a test mindkét oldalán.

Kérem, hallgasson a megérzéseire!. A ringatás során ne siessen, szeretettel, érzéssel ringasson, élvezze ön is az érintést, a ringatást. Ha a belső hang azt sugallja, hogy egy testrészt hosszabban ringasson, tegyen úgy, bízzon a hangban!! 

Amikor örömünket leljük abban amit csinálunk, az a környezetünkre is hatással van. Amikor érintést adunk, ez hatványozottan igaz. Az érintés minősége nagyságrendekkel finomabb, ilyenkor! A szeretet energiái a kezünkön keresztül jutnak át a partnerünkbe,, aki megeshet, a szeretet energiáinak egy új dimenziójával fog találkozni. Ez hatványozottan igaz akkor, ha az "adást", a ringatást örömből, önzetlenül, szándék nélkül végezzük, és nem azon "agyalunk", hogy mikor érek már a végére, jó-e neki, mi fog történni, ha befejezem, stb.

A ringatás közben figyeljen befelé, próbáljon tudatos maradni, ügyeljen a légzésére, és figyeljen arra, is, hogy önnek is kényelmes legyen az a testtartás, melyben ringat!